Közélet

2014.09.30. 15:26

Lajcsiékkal ünnepelhetnek a szépkorúak Tatán

A Tatán élő trombitaművész és előadóművész, Galambos Lajos is műsort ad az Idősek hete rendezvénysorozat keretében. Az operett-összeállítás, illetve a Dáridó csütörtökön 16 órakor kezdődik a szabadtéri színpadon.

kemma.hu

 Ha esne az eső, Lajcsi és csapata pénteken 17 órára várja az érdeklődőket. A belépés természetesen díjtalan lesz.
– Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy abban a városban léphetek fel, ahol családommal élek. Másodsorban pedig azért örülök a felkérésnek, mert gyermekkoromban rengeteg időt töltöttem a nagymamámnál. Nála szinte mindig nagy forgalom volt, és az idős nénik sokat foglalkoztak velem. Ezt a nagy szeretetet csütörtökön délután is megpróbálom egy kicsit viszonozni – mondta Lajcsi, majd így folytatta:

– Amióta felkértek, hogy muzsikáljak a tatai időseknek, egyfolytában próbálunk a fiammal. Az operettek mellett természetesen felcsendülnek majd az örökzöld slágerek is. Több mint másfél órás műsorral készülünk. Bízom abban, hogy jó idő lesz, és mindenki jól érzi majd magát velünk. Nem csak a tataiakat látjuk szeretettel, bárki jöhet a környékről. Persze, az idősek mellett másokat is eljöhetnek a műsorra.

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!