Közélet

2015.07.01. 13:42

Jobb minőségű vizet hoznak a faluba

Megújul Kocs és Nagyparnakpuszta ivóvízellátása. A részletekről pedig kedden tájékoztatták az Északdunántúli Vízmű Zrt. képviselői a sajtót és a hatóságok, valamint a település meghívottjait.

Sz.A.

A projekt nyitórendezvényén elhangzott: az unió és a magyar állam által támogatott beruházás célja az uniós irányelvben és kormányrendeletben meghatározott ivóvízminőség biztosítása az érintett településeken. A projektgazda Északdunántúli Vízmű Zrt. bízik benne, hogy a fejlesztésnek köszönhetően nemcsak az ivóvíz minősége, de az érintett területek környezetvédelmi, ökológiai ismérvei és a lakosság életkörülményei is javulni fognak. Az ivóvízminőség-javító beruházás mintegy 3000 embert érint.

Dr. Sztruhár Gyula gazdasági vezérigazgató-helyettes köszöntőjében kiemelte, hogy mindig nagy öröm egy-egy újabb beruházás, fejlesztés, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy bánjunk takarékosan a vízzel és becsüljük meg.

Szerdahelyi Katalin beruházásfejlesztés-vezető többek között arról szólt, hogy tizenhat éve tervezték a beruházást, amelynek első lépéseként a távvezetéket építik meg, majd ezt követik a Kocson átmenő vezetéket érintő és rekonstrukciós munkálatok.

Címkék#kocs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!