A legidősebb gesztesi férfit köszöntötték

Legyen ez a díszoklevél a szeretet hatalmának, az állhatatosság erejének, a család sugárzó szeretetének maradandó emléke – olvasható azon a díszoklevélen, melyet Rising Károlyné, Várgesztes polgármestere a község lakói nevében nyújtott át augusztus 30-án a Faluházban a 90. születésnapját ünneplő Schäffer Antalnak. A falu legidősebb férfi szülöttjét családja és a településvezető mellett a Hagyományőrző Klub tagjai is köszöntötték, hiszen annak idején alapító tagja volt, s míg egészsége engedte, Tóni bácsi nélkül nem múlhatott el rendezvény.

Végtelen nagyszívű, következetes, szorgalmas, becsületes és a családjának élő – így jellemezte a polgármester Tóni bácsit, a Boriska nénivel immáron 68 esztendős múltra visszatekintő házasságát pedig így: gyönyörű szép, hogy 89 és 90 évesen Önök még együtt vannak. Mivel az ünnepelthez személyes emlékek is fűzik, Rising Károlyné férje üdvözletét is tolmácsolta, hiszen annak idején szomszédságban éltek, s bár Tóni bácsi nagyon jó szomszédnak bizonyult, ma már el lehet árulni, hogy jóval szigorúbb volt, mint Károly édesapja.

A sajátod mellett a másik kiscsaládod is itt van – mutatott a Hagyományőrző Klub tagjaira Schalkhammer Ferenc egykori klubvezető, aki – olykor elcsukló hangon – mesélt az együttmunkálkodásaikról, Tóni bácsiról, a közösségi emberről, szorgalmáról, segítőkészségéről, arról, hogy minden munkából kivette a részét, s mindig igaz, jó barát volt. A klub meglepetésként egy, a fiaikról, unokáikról, dédunokáikról készített fotókból összeállított kollázzsal is megajándékozta az ünnepeltet, aki kérdő tekintettel nézett körbe: hogy érdemeltem én ezt ki?

 A válasz pedig azonnal érkezett: a saját életével…
Schäffer Antal már fiatalon megtanult ekézni, kaszálni, kapálni, állatokat gondozni. A dolgos ifjúkort 1944 decemberétől a háború borzalmai és az előle való menekülés váltotta fel, egy évvel később sikerült csak megszöknie Pestről. Itthon a fatelepen jelentkezett munkára, majd jött a Homokbánya, utána a szénbánya. Kezdetben a síkvölgyi aknában volt csillés, naponta egyedül tette meg gyalog az utat Várgesztesről.

Később áthelyezték Oroszlányba, ahová több gesztesi járt dolgozni. 49 évesen rokkantnyugdíjba kényszerült, de még 23 esztendeig vállalt könnyebb munkát fűtőként a gyermeknevelő intézetben, a kórházban és a volánnál. Schmidt Boriska nénivel, aki jövőre ünnepli 90. születésnapját, 1947. május 17-én mondták ki a boldogító igent.

A mögöttük álló, majdnem hét közös évtized nem szűkölködött küzdelemben, fájdalomban, de kitartásban, elszántságban és dolgos kézben sem. Az élet pedig három fiúgyermekkel, Antallal, Mártonnal és Zoltánnal, hat unokával és kilenc dédunokával ajándékozta meg őket. Tóni bácsi a családja kapcsán 4 esztendővel ezelőtt a Gesztesi Krónika című községi lapnak így fogalmazott: arra vagyok a legbüszkébb, hogy három nagyon derék gyermekem van… és talán több van nekik, mint nekem…