Flórián Béla: Klicsko szemmel meg tudta volna ölni Chisorat
Mik ezek?
X– Változatos, jó mérkőzés volt – emlékszik vissza Flórián Béla. – Az angol fiú bátran odaállt, és nyomta, ami a csövön kifér. Sokszor üldözte a szorítóban a bajnokot, és láthatóan a meccs végére el is fárasztotta. A hattól-nyolcadig meneteknek – elsősorban az első két perce – egyértelműen az övé volt. Végig támadta Klicskót, folyamatosan nyomást gyakorolt rá, miközben az ukrán nem tudta Chisorát megrendíteni. Én ezért is pontoztam, francia kollégámhoz hasonlóan 118-112-re a mérkőzést a címvédő javára. A ghánai pontozó 119-111-re adta a meccset Klicskónak.
– Még sem ettől, illetve ezektől a momentumoktól lett, lesz emlékezetes ez a döntő.
– Hát, nem. Pedig minden szép „lazán” indult. A mérlegelésig csak a „száj karate” ment, aztán, amikor az angol képen törölte Klicskót, ami abszolút elítélendő, már érezni lehetett a feszültséget. És ez nem szűnt a mérkőzésig. Sőt, szerintem a kelleténél jobban rá is nyomta a bélyegét az egész eseményre ez a sportszerűtlenség. Nem véletlen, hogy már a döntő kezdetén, amikor bevonult Chisora, füttykoncert követte minden mozdulatát.
– Aztán leköpte a fiatalabb Klicsko testvért...
– Igen, azzal a vízzel, amivel a száját öblítette. Akkor nagyon félő volt, hogy végképp elszabadulnak az indulatok. Vlagyimir Klicskónak vérvörös lett a feje, és végig oroszul káromkodott. Ha szemmel lehetett volna ölni, Chisora már akkor halott.
– Ezek után nem tartottak a tényleges összecsapástól?
– De, valóban attól féltünk, hogy a sportszerűtlen jelenetek a ringben folytatódnak. Szerencsére, nem így történt. A kötelek között minden tisztán zajlott. Sportszerű volt végig a találkozó.
– A balhénak még sem szakadt vége.
– Körülbelül még fél óráig senki nem mozdult sem a szorítóból, sem a nézőtérről, amikor kihirdették az ukrán győzelmét. Olyan volt a néhány négyzetméternyi küzdőtér, mintegy puskaporos hordó, amelynek végén sistereg a kanóc... Aztán egy ilyen tizenkét menet után, Chisora a fogadáson még beszólt a korábbi világbajnok honfitársnak, David Haye-nek. Aki azonnal le akarta „bombázni”, de Chisora még el tudott hajolni.
– Min különbözött össze a két brit?
– Haye el kezdte froclizni Chisorát, aki meg úgy vágott vissza, hogy a címmeccsét elvesztő Haye-nek felemlegette a „bibis” lába ujját. A döntő után ugyanis erre hivatkozott, hogy kikapott.
– Végül hogyan zárult az esete?
– Úgy, hogy már másnap reggel megérkezett a WBC elnökének levele, amelyben ötvenezer dollárra megbüntette Chisorát. A szövetség azonban nem a kasszáját duzzasztotta ezzel az összeggel, hanem a felét a mexikói, a másik felét pedig a német hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlotta fel. Hát végül, így lett vége...
Márciusban itthon
A tatai Flórián Béla március elsején hazai ringben bíráskodik majd. A magyar bajnoki címért száll ringbe, cirkáló súlyban Nagy „Hóhér” József és a Hubert „Dupla” László. Erre az összecsapásra évek óta vár a honi ökölvívó társadalom.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - KEMMA.HU
Fizessen elő a 24 Órára! | Cégtár | Olcsó receptek | ValóVilág5 | Nettóbér kalkulátor | Napi menü | Traffipax | LADIK - a végeredmények | Szállás | Séta | Ladik | Balesetek | Nagy ízvadászat | Jelentkezz Kemma-lánynak!
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bencsik János | Czomba Péter | Czunyiné Dr. Bertalan Judit | Debre Viktor | Dr. Tittmann János | Dr. Völner Pál | Hernádi László | Kassai Viktor | Kiprich József | Kisvárdai István | Léber Gabriella | Meggyes Tamás | Michl József | Molnár Attila | Popovics György | Schmidt Csaba | Sidi Péter | Tétényi Éva | Vincze István | Vujity Tvrtko
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









