Kék hírek, bulvár

2016.02.09. 11:32

Síron túli igazságkeresés

Valamelyest csökkent az esélye annak, hogy fény derül az Esztergom városában történt egyik legvisszataszítóbb bűncselekmény elkövetőinek kilétére.

Barlangi Gergő

Van-e mitől tartaniuk a Párdányi Rudolfné holttestét a temetés után a koporsóból kiemelőknek, a földi maradványokat a kripta földjére helyezőknek, de még inkább az erre utasítást adó(k)nak és a halottas ládát újra értékesíteni szándékozó(k)nak?



Noha az elhunyt – a gaztett miatt kétszer búcsúztatott – nő fia, Párdányi Rudolf rendkívül állhatatos volt, most úgy tűnik, a törvény keze nem elég hosszú ahhoz, hogy elérje a bűnösöket. Azokat, akik 2010 februárjában, Esztergom belvárosi sírkertjében, egy nappal a temetést követően, a 130 ezer forintot érő koporsó ismételt eladásának szándéka miatt nem tiszteltek se Istent, se embert, sem a végső nyugalom szentségét. Tették mindezt – ahogyan az egyik temetői alkalmazott, az ügy szemtanúja fogalmazott – „felsőbb utasításra”, a kripta feltörésével, majd szükségszerű helyreállításával, lezárásával.

Ennek bizonyítása az írásba foglalt vallomás ellenére nem kevés nehézséget és fejfájást okozott az amúgy is megrendült, a történtek hatása alá került Párdányi Rudolfnak, hiszen az Esztergomi Rendőrkapitányság kis értékű lopásként kezelve az ügyet, a büntethetőség elévülésére hivatkozva 2014 decemberében lezárta a nyomozást.

A sír hatósági felnyitásának költségeit végül magára vállalta az Esztergomi Kegyeleti Kft. – nem elhanyagolandó szempont: ekkor már nem az az ügyvezető állt a temetkezési vállalat élén, akinek a regnálása alatt az eset történt –, így derülhetett fény az igazságra. Jóllehet sokakban felmerült, hogy amit egyszer elkövettek, az később többször, többekkel is megismétlődhetett, egyetlen hozzátartozó sem kérte, vállalta elhunyt rokona sírjának vizsgálatát.

Párdányi Miklósnak két kívánsága mindenesetre teljesült: a bizonytalanságot fájó felismerés váltotta, és méltó körülmények között újratemethette szeretett édesanyját. Persze a férfi nem éri be ennyivel, a bűnösök megnevezéséért, felelősségre vonásáért harcol. Látszólag egyre kisebb eséllyel teszi mindezt, mert bár az ügyészség a sír felnyitását követően elrendelte a nyomozás folytatását, a rendőrség 2015 novemberében újfent lezárta azt a kegyeletsértés, valamint a lopás büntethetőségének elévülése miatt. Párdányiék e döntésre irányuló panaszát a megyei főügyészség elutasította, ám az eddig keletkezett dokumentumokat a Legfőbb Ügyészség Nyomozó Felügyeleti és Vádelőkészítési Főosztályának vezetője bekérte és vizsgálja.

Van is mit vizsgálni, ugyanis ha nem kis értékű lopás és kegyeletsértés lenne a vád, hanem – csakis a példa kedvéért – előkerülnének olyan fogalmak is, mint „csalás” (a családról anno a kriptában történő helyreállítás és rendrakás címen tetemes összeget gomboltak le) vagy éppen „bűnszövetkezet” (tekintve, hogy egyedül senki nem képes egy, a mélybe eresztett koporsót kiemelni), megváltozna a helyzet.

Az sem mellékes, hogy korábban négy temetői alkalmazott – köztük az ügyet kirobbantó sírásó – is arról számolt be lapunknak, hogy az akkori ügyvezető irányítása idején egymást érték a törvénytelenségek. A teljesség igénye nélkül, és csakis a munkavállalók elmondására szorítkozva álljon itt néhány „kifizetődő módszer”.

A szociális temetéseknél az olcsó – ötvenezer forintra árazott –, ámde kifogástalan minőségű koporsók helyett a leghitványabb, két-háromezer forintot érő furnérlemez-tákolmányokba, úgynevezett hamvasztóaljakba kerültek az elhunytak, miközben a megtévesztett önkormányzat a koporsók árát utalta a Kegyeleti Kft.-nek.

Valamennyi alkalmazott tucatnyi esetet említett, amikor a négy-ötszázezer forintos temetések alkalmával a megrendelők csak kétszázezerről kaptak számlát, a többi „zsebbe vándorolt”.

Nem tűnik nehéz feladatnak megbizonyosodni arról, van-e valóságalapjuk az elmondottaknak. A bűnös(ök) Párdányi Rudolfné koporsóját sokkal mélyebbről hozatták a felszínre, mint amennyire most le kellene ásni az igazság megleléséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!