Kék hírek, bulvár

2015.03.30. 18:50

Kilopták az elhunyt alól a koporsót az esztergomi temetőben

Tavaly februárban egy sírásó azt mondta: az egyik elhunytat egy nappal a temetése után kiemelték a sírból, majd újra eladták a koporsóját. Hétfőn kiderült: Párdányi Rudolfné koporsója tényleg eltűnt az esztergomi sírból.

B. G.

Esztergomban nem sok embert találni, aki jó véleménnyel lenne az önkormányzat tulajdonában álló Strigonium Zrt. égisze alá tartozó Esztergomi Kegyeleti Kft.-ről. A korábbról datálódó problémákkal, a múlt árnyaival Merényi Tamás vette fel a harcot, amit immár Nagy Attila folytat. Hálátlan feladat (volt) az övék. Egyrészről, mert az ügyvezetői munka természetes velejárója a keserűségben és a gyászban történő osztozás, a részvét, másrészről, mert el kell(ett) oszlatniuk a céget körüllengő bizalmatlanságot.

Tavaly februárban vallott arról egy alkalmazott, hogy az Esztergomi Kegyeleti Kft. gondozásában álló belvárosi temető 2010-ben hátborzongató cselekedet színhelyévé vált. A sírásóként dolgozó R.T. elmondása szerint Párdányi Rudolfnét a temetése másnapján „felsőbb utasításra” kiemelték a koporsóból, majd újratemették, kriptáját – ami nem ház alakú építményt, hanem sírvermet takar – pedig gondosan lebetonozták. Az állítólagos gaztett magyarázata a koporsó újbóli értékesítése volt.

Merényi Tamás – aki átmeneti feladatellátóként 2013 decemberében került a kft. élére, de már távozott onnan – a tudomására jutott információkat megosztotta a családdal, valamint – feljelentés formájában – a rendőrséggel.

Az elhunyt nő fia, Párdányi Miklós rémálomnak nevezte a történetet, amelynek bizonyítása ráadásul rá hárult. Ehhez Merényi Tamás ugyan segítő kezet nyújtott az igazságot kereső férfinak, az ügy mégis megfenekleni látszott, mert a bejelentéskor a vélelmezett bűncselekmény büntethetősége már elévült. (Ez Párdányi Miklós szerint azért történhetett, mert azt „hatóságilag egyszerű koporsólopásként kezelték”.)

Mióta tudomást szerzett róla, hogy édesanyja öröknek hitt nyugalma talán csak egy napig tartott, Párdányi Miklósnak se éjjele, se nappala. A legrosszabb – mint mondta – mégis az volt, hogy nem szerezhetett bizonyosságot a történtekről. Egészen mostanáig.

A sírhely feltörése kétféle groteszk forgatókönyvet tartogatott. Amennyiben Párdányi Rudolfné halottas ládában nyugszik, úgy a korábban vallomást tett sírásó valamiért nem mondott igazat, amivel alaposan – és feleslegesen – megkeserítette a hozzátartozók életét. Ha viszont nem találnak koporsót, csak a holttest maradványait, úgy az ügynek folytatása következik – remélhetőleg a felelős(ök) mielőbbi felkutatásával, felelősségre vonásával. 

Hétfőn a sírásók egy-másfél órás munkáját követően ugyanis kiderült: a fakoporsónak és fém betétjének is hűlt helye. Az elhunyt fekete ruhájának a maradványai ellenben fentről a mélybe tekintve is jól látszottak. – Nem találok szavakat. Ráadásul a kripta is szörnyű állapotban van, törmelékek mindenütt – kesergett az elhunyt menye, Párdányi Miklósné.

 Ez utóbbi azért is felháborító, mert a cég anno igen tetemes összeget, 220 ezer forintot kért a síremlék rendbehozatalára hivatkozva. A hozzátartozók persze fizettek tisztességesen, abban bízva, hogy méltó körülmények fogadják az utolsó útját megtett szerettüket.

Noha az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomrögzítőket küldött a helyszínre, a kulcsszó továbbra is az elévülés volt. Mindazonáltal könnyen lehet, hogy az eset lavinát indít el, hiszen semmi garancia arra, hogy ami történt, példa nélkül álló. Sőt, sokkal valószínűbb, hogy nem az.

A profán kérdés: ki viszi el a balhét? Felelőst megállapítani egyelőre nem lehet, és a remélhetőleg hamarosan újrainduló nyomozás lezárultáig nem is volna helyénvaló. Párdányi Miklós azonban azt reméli, hogy az igazságszolgáltatás képviselőinek „lesz idejük meghallgatni” L.I.-t, aki a szóban forgó bűncselekmény elkövetésének idején a vállalat élén állt.

A család döntése értelmében a földi maradványokat újratemetik, hogy Párdányi Rudolfné végre valóban békére lelhessen.

További részletek a 24 Óra keddi számában!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!