Kék hírek, bulvár

2014.10.20. 13:36

Buszbaleset Tatabányán: öt sérült a nap folyamán hazamehet a kórházból

A hétfő délelőtti tatabányai buszbaleset sérültjei közül öten a nap folyamán eltávozhatnak a Szent Borbála Kórházból - mondta el az intézmény sajtóreferense.

MTI/kemma.hu

Balogh Márta tájékoztatása szerint hat sérült gyógyulásához hosszabb ellátás szükséges, az ő vizsgálatuk jelenleg is folyik.

A megyei mentőszolgálat vezetője a baleset helyszínén pontosította az általa korábban elmondottakat: a vonat és a busz ütközésében tizenegy ember sérült meg. Dr. Onódi Lívia tájékoztatása szerint a három legsúlyosabb sérült közül két nőt a tatabányai kórházba szállítottak, egy asszonyt pedig mentőhelikopterrel vittek magasabb ellátást nyújtó egészségügyi intézménybe.

Pruzsina Alice, a Vértes Volán szóvivője közölte, a busz 56 éves vezetője nem sérült meg az ütközésben, de nincs kihallgatható állapotban, folyamatosan a sérültek állapota felől érdeklődik, nem tud magyarázatot adni a balesetről.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hétfő délelőtt egy menetrend szerinti csuklós busz ütközött össze egy vonattal Tatabányán, az Erőmű lakótelepi átjáróban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az ütközés után a vasúti szerelvény nyolcvan-száz méternyire állt meg. A Mávinform úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a Vértes Volán járata a jól működő fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vonat elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!