Súlyemelés

2023.11.22. 21:17

Aranyat, ezüstöt és bronzot is szereztek az oroszlányiak

Nyíregyházán rendezték az idei női és férfi felnőtt országos bajnokságot. A helyszín megválasztása és a rendezés is kiváló volt, sok nézővel és a hazai súlyemelő elit részvételével. Oroszlányról, az OVSK-tól négyen jutottak a legjobbak közé.

Kemma.hu

Remekül szerepeltek az oroszlányiak

Forrás: MW

Zolnai Lénárt (61 kg) 16 évesen már másodszor lett országos bajnok a felnőttek mezőnyében úgy, hogy sérüléséből éppen, hogy felépülve versenyzett. Ám nem kellett megerőltetni magát, mégis 7 kilóval utasította maga mögé az oroszlányiak ifjúsági korú sportolója a felnőtt mezőnyt. Lénárt 183 kg-os teljesítménnyel nyerte az aranyérmet. Homoki Gergely (96 kg) felnőttként 7 kilót javított legjobb teljesítményén, 112 kilót szakított és 132 kilót lökött. Így 244 kg-os összeredménnyel a negyedik helyezést szerezte meg. Kalamár Krisztián (109 kg) súlycsoportjában hatalmas taktikai küzdelem és combsérülés közepette második helyezést ért el úgy, hogy szakítás után még a harmadik volt, de lökésben ledolgozta hátrányát. Végül 128 kilós szakítás és 161 kilós lökést követően a dobogó második fokára állhatott. Arról nem is szólva, hogy ő is 7 kilóval előzte meg, harmadik helyen végzett, riválisát. És még egyéni legjobbját is megjavította. Összetettben 289 kiló került a jegyzőkönyvben a neve mellé.

Az Oroszlányiak Városi SK „csapatában” egy hölgy is rajthoz állt dr. Rádi Mariann (64 kg) személyében, aki az előkelő harmadik helyezést szerezte meg. Mariann bronzérme a jó teljesítmény és a jó taktikázásnak is köszönhető. Rádi 61 kilót szakított és 75 kilót lökött, így érte el összetettben a 136 kilót.

– A négy versenyzőnk között volt első, második, harmadik és negyedik helyezett. Összességében nagyon elégedett vagyok a csapatommal, köszönöm a segítőimnek és gratulálok a versenyzőknek. Remélem, a Krisztián kisebb húzódása nem lesz tartós és fel tud készülni a december kilencedikei országos csapat bajnokság döntőjére, amit mi rendezünk Oroszlányban – értékelte a látottakat Bagócs János, az OVSK edzője.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában