Csak leült zenélni a gitárossal az Oasis volt frontembere - kritika

Persze tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat szóba sem jöhet – az ártatlanság vélelme éppúgy megilleti a  Liam Gallagher-John Squire duót, mint a tárgyalásra váró gyanúsítottakat –, hiszen a kozmetikumokon, mosószereken, izzadtsággátló spray-ken nem márkák, hanem az albumokon szereplő dalok címei szerepelnek igényes arculatba öltöztetve. 

Előbbi énekes neve igen jól ismert itthon is, hisz ő volt a kilencvenes évek és az ezredforduló egyik felkapott brit bandájának, az Oasisnak a frontembere, ám társa, a The Seahorses és a The Stone Roses nevű együttesek gitárosa nem annyira felkapott. A két „kegyvesztett” zenész 1996-ban már állt együtt színpadon, a 2022-es (második) közös, Knebworth Fesztiválon tett fellépésük után nem volt kérdés a közös jövővel kapcsolatban. 

„Csak leülünk zenélni, és kész” – talán ilyen mentalitással álltak neki a közös szerzemények rögzítésének a felek, az eredmény pedig egy olyan album lett, mely a március eleji megjelenést követően két hét alatt a nagy-britanniai, az írországi és a skót slágerlista éléig jutott.  Már a nyitódal, a Raise Your Hands hallatán elfog egyfajta nosztalgikus érzés. Liam hangja akaratlanul is eszembe juttatja, hányszor üvöltöttem dugóban, lehúzott ablakok mellett az Oasis slágereinek refrénjét hunglish, azaz magyar és angol nyelvek keverékén. 

John Squire dalszerzőként is remek munkát végzett, a gitárszólamok kellően fülbemászóak annak ellenére, hogy a szerzemények többsége lassú tempójú dalnak tekinthető. De hát e kellő higgadtság, a dallamok mély megélése nem áll távol tőle, ki tudja, a The Stone Rosesből való távozása és „önkéntes száműzetése”, valamint a festészet felé fordulása hozta magával ezt a lazaságot. Vagy az életkora, de hát ezzel nem illik előhozakodni.