2023.12.06. 10:53
Megújult az ácsteszéri Táncsics Mihály Emlékház
Végéhez ért az ácsteszéri Táncsics-ház felújítása.
Ácsteszér Község Önkormányzata hivatalos közösségi oldalán osztotta meg az örömhírt, miszerint befejeződtek a Táncsics Mihály Emlékház felújítási munkálatai.
Mint írják, egy régen tervezett projektet tudhatnak a hátuk mögött, hiszen nagyon fontosnak tartják, hogy megőrizzék Táncsics örökségét, a történelmünket. A Népi Építészeti Program keretében elnyert támogatás segítségével az eredeti, kornak megfelelő állapotot állíthatták vissza.
A múzeum, amely a vármegyei értéktár egyik kincse, jövő év tavaszától ismét látogatható.
Táncsics Mihály 1799-ben Ácsteszéren született, életének első 20 évét ennek a háznak az elődjében töltötte. A ma is látható épületet 1907 és 1910 között építették, Táncsics szülőháza épületszerkezeteinek felhasználásával. Népi műemlék, amelyet nagy felújítás után, születésének 206. évfordulóján, 2006-ban avattak fel ismét. Ugyanebben az évben, az 1971-ben megnyitott, Táncsics életútját bemutató kiállítást, szintén felújították. Ez alkalomból, a falu Táncsics Mihály nevét viselő általános iskolájának diákjai, a nagy személyiség önélet írásából adtak elő jeleneteket.