Akció

2022.08.28. 11:30

Szorgos kezek: örökbefogadók festették a tatabányai bányászat múltját őrző gépeket (fotók)

Nyolcvanan kapcsolódtak be szombaton a Fogadj örökbe egy bányagépet! akcióba. A Bányászati és Ipari Skanzenben hagyományosan a bányásznap előtt megszervezett programon a visszatérő örökbefogadók mellett újak is részt vettek.

Sugár Gabi

A Nagycsaládosok Egyesülete a bányamentést segítő szállítóeszközt fogadta örökbe

Forrás: 24 Óra

Fotó: Sugár Gabi

Délelőtt tízkor kezdődött az akció, amelynek lényege, hogy az örökbefogadók az általuk választott szabadtéren elhelyezett tárgyat lefestik. Kora délután érkeztünk a helyszínre. A szivattyúk, rakodók, támok egy része ekkor már új színben pompázott. Néhányan dolgoztak még az árnyakat adó fák alatt. Köztük a Nagycsaládosok Egyesületének képviselői, akik első alkalommal vettek részt a programon. Nyírő Ferencné, a csoport vezetője elmondta: tavaly fogadták örökbe az egykor a sérült bányászok szállítására szolgált eszközt, a népest, majd pályázati segítséggel beszerezték a festéséhez szükséges eszközöket. Négy család érkezett, s három óra alatt hófehérre festették a nagy szállítóeszközt.

A szervezők szeme láttára nőtt fel egy kisfiú. Lengyel László ugyanis évek óta rendszeresen hozza el fiát, hogy két szivattyú és egy szita karbantartási munkáit elvégezzék. A fiatal édesapa elmondta: nagyon fontosnak tartja a hagyományok ápolását, átadását. Úgy gondolta, ennek ez az egyik legjobb módja, hiszen így közvetlenül találkozik a fia a város múltjával. Annál is inkább fontos ez számára, hiszen bányász családból származik. Dédapja mellett nagyapja is a bányában dolgozott, éppen ilyen gépek között.

A rendezvényen rendszeresen vesznek részt a városi nyugdíjas klubok is. Ezúttal a Felsőgallai Bányász Szakszervezeti mellett a Jó szerencsét! és a nyugdíjas természetjárók is kicsinosítottak néhány szivattyút.

Kiss Vendel, a Tatabányai Múzeum munkatársa elmondta: 2014-ben szervezték meg első alkalommal az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) helyi szervezetével a programot. Főként az általános iskolákat szólították meg, de sok civil szervezet is bekapcsolódott. Száznál is többen serénykedtek a gépek körül. A járvány sajnos erre az akcióra is hatással volt. Tervezik, hogy majd a jövőben ismét bevonják az oktatási intézményeket.

Az akciónak kettős célja volt. Egyrészt segítség a múzeumnak, hiszen a százötven szabadtéren elhelyezett gép folyamatos karbantartása nem egyszerű, másrészt a bányásznapra, a hagyományok ápolására hívja fel a figyelmet. Nem véletlen, hogy éppen a városi nagy ünnepségsorozat előtt egy héttel szervezik meg évente.

Hétvégén ingyenesen látogatható a skanzen
Pál Gabriella, a Tatabányai Múzeum igazgatója kiemelte: fontos jelentősége van ennek az akciónak, hiszen ráirányítja a figyelmet a közelgő bányásznapra is, amely az idén végre a hagyományos módon, több helyszínen zajlik a városban. A Tatabányai Múzeum és a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány augusztus 31-én, szerdán 16 órakor a skanzenben emlékfát ültet, majd szeptember 3-án, szombaton gazdag ünnepi program várja az érkezőket. Délután tematikus tárlatvezetés, élő múzeum, régi tanítási órák mellett megelevenednek a hatajtós lakások. Lesz Bányamanó játszóház, s a hagyományos felvonulás sem marad el, majd átadják a városi díjakat, s egy kiállítást is megnyitnak. A hétvégén ingyenes lesz a belépés a skanzenbe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában