Piknik hangulat

2022.08.29. 18:50

Nagy sikerrel zárult a harmadik Babits Piknik Esztergomban

Az MNM Babits Mihály Emlékház kertjében megtartott rendezvényre mintegy százötvenen érkeztek.

W. P.

Forrás: Pölczman Péter

Kaj Ádám a Babits Mihály Színház rendezője-társulatvezetője G. Tóth Franciskával, az emlékház kurátorával közösen szervezte meg a programot. A színházi és irodalmi est „pöttyös sétával” indult, a résztvevők a főtéri Babits-szobortól vonultak át az emlékházig, viseletükkel pedig Török Sophie-nak, vagyis Tanner Ilonának, Babits Mihály feleségének az emléke előtt tisztelegtek.

Babits Piknik Esztergomban
Forrás: Babits Mihály Színház

A villánál Kocsis Anita, az MNM Balassa Bálint Múzeumának igazgatója mondott köszöntőt, majd Koncert a verandán címmel Balog Nella csellóművész és Vavrinecz András hegedűművész Handel-Halvorsen és Kodály Zoltán műveket játszottak el.

A rendezvényen mindig a Jónás könyvét adja elő a Babits Mihály Színház társulata, ugyanis ezen a helyszínen, ezzel a darabbal született meg a társulat. Nem mellesleg a produkcióval köszönik meg közönségüknek az egész éves figyelmet és támogatást.

Jónás könyve a Babits Pikniken
Forrás: Babits Mihály Színház

Az előadást – melyet hosszabb szünet után láthattak újra az érdeklődők – Kaj Ádám rendezte, Babits Mihályt Báhner Péter, míg Török Sophie-t Kéner Gabriella játszotta. Sokan pokróccal, kis kosárral érkeztek, igazán kellemes hangulat uralkodott a kertben. 

A program után néhányan ott maradtak a verandán: előkerült a gitár és volt közös éneklés is. A szervezők tervezik, hogy jövőre nemcsak augusztus végén, hanem tavasszal is tartanak pikniket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában