Karambol

2024.03.22. 17:39

Súlyos balesethez riasztották azt a mentőt, ami a Kristály Szálló előtt karambolozott + friss fotók

Egymás után két súlyos baleset is történt Tatán péntek délután 16 óra magasságában. Az első helyszínre riasztott mentőautó maga is balesetet szenvedett.

Goletz-DeáK Viktória

Újabb információt tudtunk meg a vármegyei rendőségtől a Tatán történt súlyos mentőbalesettel kapcsolatosan. Nem sokkal 16 óra előtt az Almási utca és a Bacsó Béla út kereszteződésénél gyalogost gázolt egy autós, ehhez a balesethez riasztották a mentőautót, ami maga is súlyos balesetet szenvedett. Információink szerint a mentő Tatabánya felől haladt a körforgalom felé amikor egy autó a Kristály szálló mellöl kikanyarodott elé, a sofőr pedig elrántotta a kormányt. Úgy tudjuk, hogy a személyautóban egy család utazott kisgyerekkel és a terhes édesanyával. 

Egymás után két súlyos baleset is történt Tatán péntek délután 16 óra magasságában. Az első helyszínre riasztott mentőautó maga is balesetet szenvedett.
A baleset helyszínére több mentő és mentőhelikopter is érkezett. 
Forrás: Beküldött

A mentő egy gázoláshoz sietett

Mint arról korában beszámoltunk, teljesen leállt a Tatán a forgalom az Ady Endre úton péntek délután 16 óra magasságában ugyanis súlyos baleset történt a Kristály Szálló előtt. Szemtanúk a hatalmas csattanásra lettek figyelmesek. Elmondásuk szerint egy mentőautó hajtott neki egy oszlopnak, majd a mentőbe egy másik autó is belehajtott hátulról.

A rendőrök pillanatok alatt a helyszínre érkeztek a szemközt lévő kapitányságról, illetve egy újabb mentőautó is érkezett a balesethez. Azonban információink szerint egymás után két mentőhelikopter is leszállt a lezárt útra. A vármegyei rendőrségtől megtudtuk, hogy egy mentőautó és egy személyautó ütközött egymással. A balesetben ketten sérültek, mindketten a mentőben utaztak. A rendőrség tájékoztatása szerint 17 óra után egy sávon megindulhatott a forgalom az Ady Endre úton.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában